“Nincs olyan szintje a gyakorlásnak, ahol az ember azt érezné, elérte a végső állapotot. Ez az érzés már önmagában ellentmond az Út követésének. Aki annak ellenére, hogy utolsó lélegzetvételéig teljes szívéből gyakorolt, de egész életében elégedetlen eredményeivel, visszatekintve megvalósította célját.
Életünkben meglehetősen nehéz megvalósítani, hogy tisztává és egyszerűvé váljunk, és úgy tartsunk fenn összpontosító képességünket, hogy csak egy célt követünk. Ha az ember nem tiszta és egyszerű szellemmel követi célját, akkor az soha nem vezeti el az Úthoz. Szükségszerű, hogy semmi másra ne gondoljunk, csak csatlósi szolgálatunkra és harci erényeinkre.”
Update: Oké, oké. Most már lassan tényleg megcsinálom a biciklis post-ot, de még mindig zsibbad az ujjam. Egy kicsit kezd is idegesíteni. Ha hétfőn is gázos lesz, akkor elmegyek vele dokihoz.
Update 2: Kivettem a video linket, mert már mindenhol ezt látom. Beraktam oldalra a linkek közé, nézd onnét.
Esküszöm, bennem meg van a szándék. Én tényleg készülök a bicikli túrára, mindent elkövetek, hogy teljesítsem. Most például ezt a tál gyümölcsöt tolom vacsorára és ma már semmi mást.
Amikor a mestered mond valamit, legyen az számodra jó vagy rossz, hallgatásod zavarodról árulkodik. Megfelelően kellene reagálnod. Fontos, hogy előre számíts az ilyen alkalomra. Ugyanígy látszani fog az arcodon, ha olyakor kérnek fel valamilyen feladat elvégzésére, amikor éppen nagy öröm ért vagy büszkeség tölt el. Ez sok emberen látható, és nem helyénvaló. Az emberek másik fajtája tisztában van saját hiányosságaival, és azt gondolja: “Ügyetlen vagyok, de mindenesetre engem kértek fel erre a feladatra. Most aztán hogyan fogom elvégezni? Előre látom, hogy sok bajom lesz vele, és ez aggodalomra ad okot.” Bár ezeket a szavakat sosem mondja ki, mégis megjelennek a felszínen. Ez túlzott szerénységre mutat.
Következetlenségünkkel és felületességünkkel letérünk az Útról, és kezdőnek mutatjuk magunkat. Ezzel sokat ártunk.
