Digital Chaos Perfected - Hydro 74

hydr74

Igazából szerettem volna írni egy post-t, de olyan rohadt fáradtaavgyok, hogy az Enter billentyű örökre beleégett a homlokomba. inkább csak nézzétek az updatelt oldalt.

A-Z Experiment typography

Érdekes kísérlet, 40-80 Hz-en rezgetett kukorica liszt és víz kombóba ejtett typo. Impresszív.

Legyen Design Terminál

Az Erzsébet téri buszpályaudvart 1949-ben egyetlen év alatt építették fel. Ott áll Budapest kellős közepén, mint restaurált modernista műemlék, amelynek 2003-ban korszerű és fontos funkciót találtak. A Design Terminál lenne a design, az innováció, a kreatív ipar találkozásának, a nemzetközi tendenciák és a hazai eredmények bemutatásának helyszíne, s ezzel a magyar tervezői szakmák gazdaságot és kultúrát előmozdító munkájának katalizátora. Szerencsésebb országokban nem csak szellemi műhelyek, hanem cégek, sőt komplett iparágak virágoznak fel egy jól működő dizájnközpont holdudvarában.

Most 2009. júliusa van: az épületet bő hat éve nem sikerül használatba venni.

A teljes tervezői szakma várja, hogy a kortárs hazai dizájn végre jelentőségéhez méltó helyet és keretet kapjon. Ezzel szemben a mi épületünk – kiállítóteremmel, könyvtárral, előadóteremmel, irodákkal – működésre készen évek óta üresen áll az Erzsébet téren. Közpénzről és közügyről van szó, ezért a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2009. június 25-ére meghívta a kiemelt építészeti közberuházásokról, városfejlesztési projektekről szóló Tálaló című vitasorozatába a Design Terminál épületének sorsáért felelős állami szervezetek vezetőit: Csáky Bernadett szakállamtitkárt (Miniszterelnöki Hivatal), Imre János főigazgatót (Központi Szolgáltatási Főigazgatóság) és Tátrai Miklós vezérigazgatót (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.). Mindhárman elhárították, illetve az utolsó percben lemondták a szakma nyilvánossága előtti megszólalást.

Ha esély sincs a válaszra, nem érdemes kérdezni. Ezért ezen a módon támogatom és sürgetem a Design Terminál megnyitását!

Smokie

Most reggel 5 óra van körül belül és én még mindig Amiga Longplay-eket nézek. Néhányszor végigfutott a hátamon a vizes veríték, mikor meghallottam egy-egy track-et vagy effect-et. A Chuck Rock II: Son of Chuck-nál, komolyan mondom majdnem kijött egy könnycsepp. Hiába na, régen volt már 1995.

u.i.: a Fenti videót kötelező megnézni és 04:37-nél rájöhettek a titokra.

Back in Black

El tudod Te képzelni azt, hogy egyszer majd itthon is egy ilyen kii összeröffenésre megyünk majd mi együtt? Te meg Én. Nekem valahogy nem fér bele abba, az amúgy nem annyira szűk képzelő erőmbe. Mi van itt emberek, mi ez itt? Balkán? Vagy még az se?

HP - Invent